Igazán örömteli ajándék

A Valentin nap, számomra sosem jelentett túl sokat. Én is azok táborába tartozom, akik azt vallják, nem csak egy nap kell, hogy szeressük, megbecsüljük, meglepjük egymást. Ez akkor változott meg, amikor két évvel ezelőtt megismertem a kedvesem, épp Valentin napon. Azóta természetesen mi is ünneplünk, minden évben. Be kell vallanom, a párom ajándékozás terén nem túl kreatív, ezért megpróbálok neki mindig segíteni minden egyes alkalommal, apróbb célzásokkal, hogy minek is örülnék. Nagyon szeretem az Avon termékeit, amiket ma már online szerzek be. Ki is néztem az idei Valentin napi ajándékomat, amivel igazán örömet szerezhet kedvesem. Sunyi módon, „véletlenül” megnyitva felejtettem a böngészőmet, 1-2 héttel február 14-e előtt, ahol egy parfümcsomag szerepelt, az Avon egy új illata, öt darabból álló ajándékcsomagban. Amikor este leültünk kicsit összebújni, filmezni, magunk elé vettem a laptopot, hogy megnézzük, milyen filmet is válasszunk. A böngészőben „virító” ajándékcsomagról pedig futólag megjegyeztem, hogy ez egy új illet, de én máris beleszerettem. Természetesen hagytam elég időt, hogy kedvesem is jól szemügyre vehesse a részleteket.

A tervem ismét bejött, és Valentin napra megkaptam a kiszemelt ajándékcsomagot. Azonban nem egészen olyan formában, ahogy gondoltam. Egy romantikus vacsorát költöttünk el egy hajon, a Duna vizén. A vacsora után átadtam az ajándékom, majd kedvesem is az övét. Bár tudtam mire számítsak, mégis nagyon örültem neki. Viszont, amikor kinyitottam az ajándékcsomag dobozát, meglepetten láttam, hogy a parfümös üvegcse helyére egy átlátszó ékszeres dobozka került, benne egy csodaszép jegygyűrűvel. A kedvesem letérdelt elém, és megkérte a kezem, én pedig könnyeimmel küszködve mondtam igent.

Kiderült az is, hogy párom tudta, hogy minden egyes ilyen alkalomkor segítettem neki, ajándék ügyben. Azonban a mostani meglepetés után, újra kell gondolnom a korábbi állításom, miszerint, a most már vőlegényem, nem túl kreatív ajándékozás terén. Az Avon új illatáról pedig, mindig ez a csodás este jut majd eszembe ezentúl.

Vélemény, hozzászólás?